2013-09-29 19:48
Belgium - Unite In White
Most hétvégén volt a SOm cégének a Unite In White rendezvénye, amire a párokat is meghívták. Mivel
egy belgiumi wellness hotelben (Dolce La Hulpe, Brüsszeltől délre) volt megtartva, ezért a héten
szerdán elmentünk a Decathlonba fürdőruhát venni, illetve mivel a szombati vacsorára kötelező a
fehérben való megjelenés és nálam nem volt semmi fehér, ezért csütörtök este pedig beszereztem egy
fehér felsőt. Pénteken reggel SOm leadta a táskánkat a melóban, hogy majd a szobánkba szállítsák.
Késő estig ugyanis programok voltak, így próbálták elérni, hogy senkinek ne legyen útban a cucca.
Délután hívták SOm a szervezők, hogy sajnos elfogyott a hely a Dolce-ben és ezért mi egy másik
hotelbe kapunk helyet. Csodás.
Este meló után átmentem a másik céghez, onnan indultunk este 6-kor. Az indulás zökkenőmentes volt,
az odajutás már nem annyira sajnos. A tervezett odaút 2 és fél óráról 3 és fél órára nőtt, de azért
este fél 10-re csak odaértünk (ehhez egyébként átkocsiztunk Brüsszelen, meglepett mennyire
emlékeztet Budapest belvárosára). Ott kiderült, hogy a másik hotelbe hajnali 1-kor megy shuttle
busz. A késés miatt már elkezdődött a szabadtéri program, úgyhogy kimentünk. Kint nagyon szép
megvilágítása volt az erdő szélének és a tisztásnak, ahol tartva volt az esti buli. Voltak kajás
pultok, sörök, borok, élő zene. Belefutottunk a lengyel ismerőseinkbe, úgyhogy velük ültünk le
beszélgetni. Mindketten elég krumplisok és kiszúrtam, hogy a távolban van egy sültkrumplis pultnak
kinéző hely. Odamenve kiderült, hogy nem úgy van az, krumplit csak úgy lehet kapni, ha egy
krumpliágyúval átlőjük egy fémhálón (eltalálva a közepén lévő répadarabkát), ezzel felhasábozva a
krumplit. Löttünk mind a négyen, elég jó sikerrel. Még csatlakoztak hozzánk lengyelek, jól
elbeszélgettünk hajnali 1-ig. Ekkor elbúcsúztunk, mert akkorra ígérték a taxit.
A szervezők még nem hívták a shuttlet, helyette hívtak taxit kettőnknek. Közben még ketten
csatlakoztak hozzánk, akik szintén indultak volna (az, aki beajánlott az álláskereső cégnél és a
barátnője). Meg is érkezett a taxi, ám sehogy sem volt hajlandó belemenni abba, hogy a cég fizesse
ki, így hívtunk másikat. Azzal is így jártunk, mire jött egy harmadik, aki végre ezt elfogadta.
Persze fogalma sem volt hol a másik Panorama Hotel (Overijseben, Jezus-Eik mellett), de kiderült a
munkatárs erre lakott régebben és tökéletesen beszél franciául, így vele sikerült elnavigálni a
hotelig. Ugyan eddigre hajnali 2 lett.
Odaérve láttuk, hogy a recepció zárva. Mondták, hogy kulcsot korábban kellett volna átvenni, na de
erről nekünk nem szólt senki. Pont jöttek oda ismeretlenek és mondták, hogy többen vannak és az
egyik szobájuk üres, így akár lehetünk is benne. Kedves volt a részükről, ám a cuccunk a saját
szobánkban volt, anélkül meg nem lett volna sok értelme. Felhívtuk a szervezőket, mondták hamarosan
jönnek a többiek is és viszik a kulcsot. Hajnali 3-ra oda is értek... A csomagunk tényleg a
szobában várt.
Ez egyébként nem egy wellness hotel volt és igazából elég régies stílusú is, kicsit lepukkant
érzetű. Hát ez van, ezzel a wellnesst is sajnos buktuk.
Kifelejtettem, hogy még hónapokkal előre be kellett regisztálni és meg kellett adni, hogy milyen
programokat szeretnénk szombatra. Mindketten reggelre a The Cube Team Challange programot
választottuk, délutánra pedig a helyi sörfőzdéknél kóstolást, illetve csokikészítést, ha az egyik
nem jönne össze. Volt egy tábla a hotelben, hogy ki milyen programokra megy. SOmnál minden helyesen
szerepelt, nálam semmi. Végignézve észrevettem, hogy azoknál nem szerepelt program, akiknek a neve
nem azonos a párjáéval. Szóltunk a dolgról, azt mondták majd holnap. Na de térjünk is át a
szombatra.
Reggel 8:45-re jött értünk a busz, így korán kellett kelni. Fél 10-re már reggeliztünk a Dolce-ben.
Megbeszéltük a programokat is. A The Cube Challange-en még volt szabad hely, de a délutáni
sörözésen már nem, így azt buktuk. Mentünk tehát az elsőre, ami csak 11 után kezdődött,
határozottan jópofa volt. Azt hiszem 29-en voltunk. A történet az volt, hogy lemegyünk a hotel
alatti titkos laborba látogatni. A bemutató során az egyik laboros véletlenül rossz gombot nyom
meg, erre valami veszélyes vírus szabadul a világra. A laborban azonban mi biztonságban vagyunk, de
csak 2 órára van oxigén. Ez idő alatt ki kell termelni minél több ellenszérumot. 3 csapatot
alkottunk, elvégre a legjobb módja a sok termelésnek a kompetíció. Mi voltunk a kékben, rajtunk
kívül voltak még a kékek és a zöldek. Első feladatnak ki kellett találnunk egy ötletes buzdító
kiáltást. Rendkívül kreatív módon a miénk Blue! (avagy Kék!) lett, de a pirosak is hasonló
ötletgazdák voltak. Ezután különböző szobákban kellett 15 percig különféle feladatokat megoldanunk.
Nagyjából ilyesmik voltak:
- vírusokról és mozikról tesztkérdés
- magasban lévő rúdon karikaelvezetés a rúdhoz való hozzáérés minimalizálásával
- futás, biciklizés és számkódbeírás
- sötét szobában kódszámok keresése (ezt elég galádul kicseleztük)
- szivacslabda ágyúval célbalövés
- videójeleneteken részletekre való visszaemlékezés
Igazából hangulatos volt nagyon, végül brutálisan sok szérumot állítottunk elő (kíváncsi lennék,
hogy mi az átlagos eredmény) és valami 1700 körüli eredménnyel csupán 10 ponttal vertük meg a zöld
csapatot, a pirost már jó 200 körülivel (azt mondják azért, mert nagyon erős francia akcentusú volt
az ő vezetőjük és nem értették meg a feladatokat). Élveztük mind, bár brutálisan lefáradtunk,
különösen az ágyús feladat után (dobálózni és rohangászni elég fárasztó volt, maga az ágyú meg
nehéz, nem volt könnyű vele célozgatni).
Rögtön utána volt az ebéd, de nem voltunk nagyon éhesek, a meleg leves viszont különösen jól esett.
Azon kívül szendvicsek voltak jó holland módra, na meg fincsi gyümisaláta. A sörözés kihagyásának
bár nem örültünk, azért annak igen, hogy így sétálhatunk kicsit a hotel melletti erdőben. Mondták,
hogy 20 percre van egy kastély is, úgy döntöttük megnézzük. El is indultunk, majd elágazáshoz
értünk. Előre nem volt út, csak jobbra és balra. Addig láttunk jópofa ügyességi játékokat és
elkezdtük őket fotózni. Emiatt úgy döntöttük azokat követjük és jobbra mentünk. Sétáltunk jó 1 órán
át, de csak nem találtunk kastélyt. Találtunk viszont egy furcsa épületet, messziről valami
kollégiumnak tűnt, vagy cserkészeknek tábor (ha már ott ez a sok játék). Már azon voltunk
visszafordulunk, de azért úgy döntöttünk megnézzük mi az az épület. Hát, örülök, hogy nem
fordultunk vissza, mert elkezdett nekünk ismerős lenni, bizony a hotel hátulja... Kastély tehát nem
lett, de azért jót sétáltünk.
Kicsit lepihentünk, majd mentünk ki a Soap Box verseny megnézésére. Ugyanis egy másik program
keretében kis csapatok járműveket tákoltak össze, amivel a verseny során egy dombról kellett
legurulniuk, szlalomozni az adott pályán és minél hamarabb átjutni (meg egyáltalán odáig eljutni) a
célon. Az volt tehát fontos, hogy könnyen guruljanak, illetve jól lehessen őket körmányozni. A
csapatoknak ezen kívül díszíteni is kellett a járművet és ennek megfelelően öltözniük. Jópofa
megoldások születtek, tulajdonképpen a próba után csak egy kocsit zártak ki, mert elég veszélyes
lett (le is estek róla lecsúszás közben). A verseny mindenesetre izgalmas és élvezetes lett.
Utána jött a shuttle és elvitt minket a másik hotelbe. Itt végre jó volt a szervezés, ki volt írva
a táblára mikorra jön a shuttle busz értünk és mikor hoz majd vissza. Egy baj volt csak, hogy ehhez
képest késett és lassan is ért oda, így csak fél óránk volt átöltözni és felkészülni az esti
programra. Busszal mentünk Brüsszelbe a vacsorára, történetesen egy kisebb kastályba. Gyönyörű volt
az épület (bár belső díszítése felettébb furcsa), ám 300-400 embernek ugyancsak kicsi volt. Nem
voltak asztalok és székek, gyakorlatilag állófogadás lett belőle. Ami azért egy 4 órás programnak
elég hosszú. Sajnos nem is fértünk el mind az asztaloknál és a pultoknál is hatalmas sorok álltak.
Tartok tőle nem is jutott mindenkinek vacsora a végére. Mi szerencsére a japán pultnál kezdtünk,
majd még a hamburgereshez is át tudtunk menni, mert az volt nyitva a legtovább. Nem mondom, hogy
kiemelkedő volt, de jólesett a vacsora. A végére már eléggé fáradtak voltak az emberek, így a
lépcsőházban a lépcsőfokokon foglaltak helyet. Zárásként a kertben még egy tüzes táncbemutató is
volt. Nem egészen jöttünk rá a mondanivalójára (meg szerintem elég veszélyesnek nézett ki), de
tagadhatatlanul látványos volt.
Utána buszra szálltunk is mentünk vissza a Dolcébe. Ott diszkó kezdődött, élő zenével, borral,
sörrel, világítós szívószálakkal és karikákkal. Nem vagyunk egy nagy táncoslábúak, de jól elnéztük
(a két főtáncos nekem egyébként nagyon tetszett). Nem sokkal éjfél utánig maradtunk, aztán mentünk
a taxiért. Csatlakoztak hozzánk itt is ketten, már csak hárman maradtunk abban a hotelben
(eredetileg kb 10-12-en voltunk, de többen úgy döntöttek partiznak reggelig vagy másokhoz
csatlakoznak inkább). kás volt, hogy a tacis sehogy nem akarta megérteni, hogy fogalmunk sincs mi a
hotel címe, csak a nevét tudjuk, de az itteni hotel recepciójánál megérdeklődheti. Kb 5-szór
rákérdezett, hogy tuti tudják-e, mire hajlandó volt bemenni megkérdezni... Hajnali 1-re már a
hotelben is voltunk (érdekes, hogy bár a hotel elvileg 15 percre volt a másiktól, valahogy mindig
eltartott 1 óráig, mire ténylegesen átjutottunk egyikből a másikba). Megbeszéltük, hogy ismét 8:45-re megyünk le, bár most nem volt kiírva mikor jön a busz értünk.
Nos, reggel nem jött értünk semmi busz, el lettünk felejtve. A szervezpk nem voltak elérhetőek, így kértünk a hotelből taxit. Sikerült elmagyarázni hova megyünk, oda is értünk. Viszont a szervezék nélkül nem tudtuk aláíratni azt a papírt, hogy a cég fizeti a taxit, nekünk kellett. 15-20 percnyi taxi került 36 euróba (meg 10 centbe, de azt elengedte a taxis), pont annyi volt nálam... Egyébként érdekes fekvőrendőrök vannak arrafelé. Nem az a lapos cucc, hanem a szembemenő sávokban 1-1 tlejes sávszélességű virágágyás. Csak ezek között szlalomozva tudsz továbbjutni, így kénytelen vagy tényleg lelassítani. Tetszik az ötlet és kocsikímélőbb is.
A vasárnapi program nem volt egyértelmű, úgyhogy rákérdeztünk. Két opció volt:
- 11-kor busszal Brüsszelbe menni, ott nézelődni majd saját magunk intézni a hazajutást (ehhez hozzá kell tenni, hogy a közvetlen vonatjárat éppen nem üzemelt, mert javították azt az útszakaszt)
- délután 1-kor közvetlenül Amszterdamba menni
Utóbbit választottuk. Addig syabad program volt. Reggeli után úgy döntöttük megpróbáljuk ismét a kastélyt. Ezúttal balra mentünk el az elégazásnál. Még volt pár, de végül jó 80 perc alatt sikerült eljutnunk a kastélyhoz. Szép volt az erdő és jó volt a kastély is, a távolban még egy obeliszket is láttunk, jó lett volna közelebbről is megnézni. Sajnos azonban nem volt elég idő, így indultunk vissza. Pont jött szembe SOm főnöke, párja és még néhányan, kérdeztünk nincs-e már késő. Azt mondják simán visszaérnek, még csak 15 perce vannak úton. Megkérdeztük tőlük merre, mert nekünk 80 perc volt az út... Kiderült ahol az elágazás volt, ott egyenesen bele kellett menni a bozótosba, átmászni a kerítésen. Na így ténlyeg 15 perc alatt visszaértünk. Azért így is jót sétáltunk.
Délután 1-kor indultunk is vissza, ezúttal tényleg 2 és fél óra volt az út. Végülis jó út volt, a szombat reggeli The Cube Team Challange és az erdei séták tetszettek mindkettőnknek a legjobban. Azért kár, hogy a wellnesst ki kellett hagynunk, jól esett volna. Az biztos, hogy a szervezői hibák nélkül sokkal sobb lett volna, azért összességében így is örültünk, hogy mentünk.
Képek: Vegyes | Soapbox | Séte az erdőben
Videó: Soapbox
Leírás: Soapbox (angol) | Solvay kastély (angol)
2013-09-15 18:03
Hollandia - Open Monument Dag
Ma reggel írt nekünk Daria, hogy most hétvégén van az Open Monument Dag Amstzterdamban, amikor is különböző épületeket lehet ingyen látogatni. Úgy döntöttünk kicsit pihentetjük mára a bútorszerelési feladatokat és csatlakozunk hozzá.
A következő épületeket néztük meg:
1. De Oude Kerk / The Old Church: Ez egy régi (1200-as évek elején épült) kálvinista templom. A famennyezete nagyon tetszett. Érdekes módon a végében kiállításokat tartanak, jelenleg a Pride témájában volt egy kis fotókiállítás.
2. Beurs Van Berlage: Ez korábban tőzsdeépület volt. A 45 méter magas tornyából nagyon szép a kilátás a városra.
3. Dominicuskerk / Dominic Church: Ebben a templomban éppen zonbograelőadás ment, egy darab részletét rögzítettem is.
4. De Westerkerk: Itt az orgonát hallottuk, szintén rögzítettem egy kis részletet.
5. Onze Lieve Vrouwekerk / Church of Our Lady: 1854-ben épült neo-gótikus templom, nagyon szép belső megvilágítással.
6. Huis Van Brienen / House Van Brienen: 17. századi épület, 1728-ban renoválták francia stílus szerint.
Képek: Open Monument Dag
Videók: Dominicuskerk, De Westerkerk
2013-09-14 13:05
Hollandia - Kimaradt receptek
Végül olyan sok recept került volna az előző bejegyzésbe, hogy úgy döntöttem különszedem.
Legújabb képek
itt érhetőek el.
Tésztás csirkemájleves
- 1 paradicsom felkockázva
- 5-6 gomba felkockázva
- kisebb brokkoli kisebb darabokra tépkedve
- negyed káposzta feldarabolva
- 1 finomra szelt vöröshagyma
- 200g csirkemáj apróra vágva
- rizsbor
- só, fehérbors
- vékony, de hosszúkás tészta
- olaj
1. A vöröshagymát olajon pirítsuk üvegesre.
2. Adjuk hozzá a paradicsomot és gombát, főzzük míg meg nem puhul.
3. Adjuk hozzá a káposztát, puhítsuk meg azt is.
4. Adjuk hozzá a májat is, főzzük közepes lángon amíg majdnem meg nem fő.
5. Önstük hozzá a riszborból, keverjük át.
6. Öntsük fel forró vízzel.
7. Adjuk a leveshez a brokkolit.
8. Közben a tésztát tegyük fel külön főni.
9. Fűszerezzük fehérborssal, sóval.
10. Tésztával együtt tálaljuk.
Frankfurti leves
Ezen recept alapján készítettem.
Török lencseleves bulgurral
- 250g spenótlevél apróra vágva
- 1 vöröshagyma felkockázva
- 2 gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 nagy vagy 2 kicsi répa vékony karikába vágva
- 1 konzerv vöröslencse
- 2 ek bulgur
- 1l csirke- vagy zöldségalaplé
- 2ek paradicsompüré
- fél tk szömörce (sumac, hollandul sumak), ha nincs, akkor 1 citrom lereszelt héjája
- negyed tk őrölt paprika
- negyed tk bors
- negyed tk só
- 2 ek extra szűz olívaolaj
- 2ek citromlé
- friss petrezselyem
1. A vöröshagymár, fokhagymát pirítsuk meg az olívaolajon.
2. Adjuk hozzá a répát és főzzük pár percig.
3. Tegyük hozzá a bulgurt, lencsét és keverjük tovább.
4. Öntsük hozzá az alaplevet, a paradicsompürét és rogyogjon tovább, közben kevergessük.
5. Tegyöj hozzá a szömörcét (vagy citromhéjat), paprikát, sót, borsot.
6. Alacsonz lángon főzzük 30-40 percen át, míg a lencse és a bulgur meg nem puhul.
7. Tálaláskor tegyünk bele petrezselymet és citromlevet.
Töltött padlizsán
- 2 kisebb padlizsán
- 3 ek extra szűz olívaolaj
- fél kh darált marha (vegetáriánusoknak gombával is készíthető)
- bors
- 1 vöröshagyma aprózva
- 1 kisebb pirospaprika kockázva (pritaminpaprikát használtunk, de bármi édesebb paprika jó)
- 3 gerezd fokhagyma kinyomva
- jó marék friss petrelyesem aprózva
- jó marég friss bazsalikom aprózva
- 150g sós, keményebb sajtból reszelve
- 40g zsemlemorzsa (hollandiában még nem találtunk, a Liga Vitalu Crackers kekszet morzsoltuk szét helyettesítésként)
- 1 tojás
- 2 paradicsom felkockázva
1. Végjuk ketté a padlizsánokat és kanállal vájjuk ki a belsejét, nagyjából 2mm maradjon. Amit kivágtunk részt, tegyük fel főni sós vízbe forrástól számítva 10-12 percre.
2. Egy lábosban tegyünk 1ek olívaolajat és pirítsuk meg rajta a marhát közepes lángon.
3. Sózzuk és borsozzuk.
4. Pirítsuk, amíg meg nem barnul és a folyadék el nem párolog alatta. Tegyük ki egy tálba és vágjuk fel, ha maradtak benne egészben nagyobb darabok.
5. Az üres lábosba tegyünk még 2ek olívaolajat és pirítsuk meg rajta a vöröshagymát, fokhagymát és paprikát.
6. A korábban elkészített padlizsánbelsőt villával nyomkodjuk szét és tegyük egy nagy keverőtálba.
7. A keverőtálba tegyük hozzá a répát, marhát, hagymás-paprikás keveréket, bazsalikomot és petrezselzmet, a sajt egy részét, zsemlemorzsát és tojást (tehát a paradicsom és a sajt nagyja kimarad).
8. Keverjük össze ezeket, majd töltsük még vele a padlizsánt.
9. Olajozzuk ki a tepsit, tegyük rá a padlizsánt és ha maradt ki töltelék, azt is.
10. Osszuk szét a padlizsánokon a paradicsomkockákat, majd a sajtot.
11. 180 fokra előmelegített sütőben 50 percig süssük.
Tojásleves
- fejenként fél vöröshagyma lereszelve (vagy nagyon apróra vágva)
- 2ek liszt rántáshoz
- fűszerpaprika-őrlemény, kömény, só, bors, 2 babérlevél
- ecet
- fejenként 1-2 tojás
1. Relatíve több olajon üvegesre pirítjuk a vöröshagymát.
2. Hozzáadjuk a lisztet és alaposan keverjük, zsemleszínűre pirítjuk.
3. Alacsonyabbra vesszük a lángot, hozzáadjuk a pirospaprikát. Ezzel óvatosan kell bánni, mert ha
odakap, megkeseredik!
4. Felöntjük kevés forró vízzel és csomómentesre keverjük.
5. Visszavesszök magasabbra és felöntjük annyi vízzel, ahány főre készítjük.
6. Hozzáadjuk a köményt, sót, ezekkel rendesen megszórjuk, majd még kis borsot is és a
babérleveleket. Kóstoljuk meg!
7. Tojást kétféle módon is hozzá lehet adni. Van aki úgy szereti, ha előre felveri és lassan
beleöntve hozzákeveri, van aki jobb szereti egészben beleütve és úgy elkeverve. A tojást hozzáadva
keverjük el és ismét kóstoljuk meg, fűszerezzük újra, ha kell.
8. Vegyük alacsonra a lángot és adjunk hozzá egy kis ecetet, készen is van.
Brazil sajtpogácsa
Ezt a portugál kollégám ajánlotta, a barátnője brazil. Adtam nekik teat kósolóban, erre kaptam
ebből a sütiből (pont aznap, amikor nem volt időm reggelizni és mire beértem a melóban is már
elfogyott minden *.*). A saját receptjüket még nem kaptam meg, de addig is rákerestem neten és
készítettem én is belőle.
- 500g savanyú maniókakeményítő (igazából nem tudom otthon árulják-e valahol, a portugál neve
polvilho azedo, itt a kint ebben a kiszerlésben találtam a Casa Bocage boltban)
- fél liter tej
- 2 deci napraforgó olaj
- 4 felvert tojás
- 200g feta sajt
- 200g parmezán vagy más reszelt sajt
- 1ek só
1. Egy fazékba tegyük az olajat, tejet és sót, forraljuk fel.
2. Tegyük egy nagy hőálló keverőtálba a maniókát és öntsük hozzá az előbb készített olajos
egyveleget. KEverjük össze egy fakanállal, míg gumis állaga nem lesz. Hagyjuk kicsit hűlni.
3. Adjuk hozzá a sajtokat és a tojásmasszát, kézzel erősen gyúrjuk össze, 10-15 perc is kell
neki.
4. A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
5. Lehet használni robotgépet is a tészta keverésére, de amilyen ragadós lett nekem, nem hiszem
hogy lehetett volna. A lényege az, hogy mivel nincs benne élesztő, így az erőteljes gyúrástól lesz
olyan könnyű. Minél kevesebb idő telik el a gyúrás és a sütőberakás között, annál jobb.
6. A tepsire tegyünk sütőlapot és golflabdánál picit kisebb labdacsokba helyezzük rá a
tésztát.
7. Süssük 15 percig 180 fokon, mar még 15-20 percig 150 fokon. Kész is.
Megjegyzés: Egy másik receptben azt olvastam, hogy lehet kicsit több tejet adni hozzá és
mixerben elkeverni. Ezt esetben lágyabb a tészta, ebben az állapotában mini muffinformába lehet
beleönteni és úgy kisütni.
Érdekesség: A manióka egy gyökérnövény, ami magas keményítőtartalommal rendelkezik és
nagyon szárízságtűrő, így sivatagos helyeken is növeszthető. Ciántartalma miatt alapvetően mérgező,
de ezt különböző eljárásokkal ki tudják vonni belőle. A gyökerét tápiókának is nevezik, az ismert
tápióka gyöngyök ebből készülnek.
2013-09-04 20:52
Hollandia - Kis hazalátogatással
Augusztus végén hazalátogattunk. A fő cél az volt, hogy bedobozoljuk a cuccainkat későbbi kiszállításra, valamint végre találkozhassunk a hazaiakkal. Nagyon jó volt ennyi idő után végre személyesen is találkozni a családtagokkal, barátokkal. Azt viszont sajnáltam, hogy nem jutott idő mindenkivel találkozni és mindenhova elmenni. Most már személyesen is tudom micsoda rohanás, ha az ember ilzen ritkán tud hazalátogatni és akkor is csak ilyen kis időre. x.x Mindenesetre nagyon jó volt, már várom a következő decemberi hazalátogatásunk!
A pakolás is rendben ment, bár a dobozolás kicsit nehézkes volt. IKEÁból vettük a dobozokat, de elsőre sikeresen túl kicsiket vettünk, pedig a nagy árcédulája alatt voltak. -.- Másodszorra visszamenve azok a helyükre kerültek, akkor csak pusztán nem elegendőt szereztünk be. Harmadik adagra sikerült összeszednünk elegendőt. Hajnali 1-2-ig pakoltuk őket gyakorlatilag minden nap, utolsó előtti nap egy nagy hajrában hajnali 5-ig is, de végül sikerült. A kintei IKEÁból közben megvettük a szükséges bútorokat, még összerakjuk őket, aztán lehet is szállíttatni. A magyar munkatársam a MoveAndParcel céget ajánlotta, úgyhogy valószínűleg velük fogjuk intézni.
Eszti pont aznap ment Hollandiába, mikor mi Budapestre mentünk. Mikor csütörtökön visszajöttünk, még kint volt vasárnapig, így vele és Mátéval is tudtunk találkozni. Pénteken este átjöttek és nálunk aludtak, szombaton pedig nyakunkba vettük a várost. Felsétáltunk a Nemo tetejére, hajókáztunk, illetve mivel Eszti sajnálta, hogy nem tudodd a Wasabival velünk jönni odahaza, így az Umami japán étterembe mentünk ebédelni. Jó hétvége volt. Közben báty is barátnőjével terveznek látogatni, novemberben jönnek, nagyon várom! ^.^
Mivel kezdtünk kifogyni a teákból, így úgy döntöttünk ismét rendelünk a Yunnan Sourcingról, pont tegnap érkezett meg.
Közben közeleg a con is, október elején lesz, úgyhogy nagyban szervezem, ezért is a késői blogbejegyzés (ami sajnálatos, mert ilyenkor mindig sokkal kevesebbet írok, mind eredetileg eltervezem. >.<
Képek:
Budapesten |
Esztikékkel Hollandiában |
Hollandiában ismét
Receptek:
- tésztás csirkemájleves
- frankfurti leves
- török lencseleves bulgurral
- töltött padlizsán
- tojásleves
- brazil sajtpogácsa
2013-08-18 12:56
Hollandia - Scheepvaartmuseum
Tegnap ellátogattunk a tengerészeti múzeumba. Csak az épület egyharmadát és a kinti hajót néztük át, de kifejezetten igényes volt. Volt egz interaktív bemutatóterem sorozat. Nagyon jól meg volt csinálva, különböző velítésekkel és mozgó berendezésekkel. Volt olyan szoba, ahol a csoportunkkal a terem közepére álltunk. A terem hosszúkás volt és hajóformájú. A falakra pedig körbevetítették a kilátásunkat a hajóból. Ezután végigvezettek különböző helyzeteken. Éjszakati égbolt, nappali égbolt, háború alatt,… Egyszerre minden kort lehetett látni, elmentek mellettünk halászhajók, páncéloshajók, kis versenyvitorlák, stb. A többi is hasonló jellegű volt. Persze nem csak ezen az előadássorozaton voltak ilyen. Volt a múzeum egyik termében egy olyan, ahol négy oldalt volt kivetítés. Egy szállítmány nézőpontjából láthattuk mi történik. Először helikopterrel visznek, majd daruval átpakolnak. Kocsival szállítanak, majd tolnak egy folyosón, végül boltban leraknak a polcokra. Mindenképpen érdemes meglátogatni a helyet.
Képek: ételek | múzeum
2013-08-11 12:32
Hollandia - Elmaradt képek
Az elmaradt galériák:
Pride
Naarden
Vegyes
2013-08-11 11:25
Hollandia - Narden
Pénteken moziba mentünk az én magyar kollegámmal és SOm lengyel kollegájával és barátnőjével. A Pathé Tuschinski moziba mentünk (nagyon szép épület kívülről, kíváncsi voltam már belülről milyen lehet) a
The Heat filmre. Meglepően jó volt. Utána még beültünk két sörözőbe beszélgetni. Az elsőtől azért mentünk el, mert bár este 10 előtt adtuk le a rendelést, még a féláras boldogóra lejárta előtt, a pincér már csak 10 után hozta volna a söröket normál áron… Nem baj, találtunk egy sokkal jobb ír sörözőt a közelében, oda még később is visszamegyünk.
Szombatra már keményebb programot terveztünk, Naardenbe mentünk le biciklivel. Rendkívül ügyes módon még ki sem értünk Amszterdamból, mire nekem sikerült nekimennem valami oszlopnak és lerepülni a bicikliről. Ledörzsöltem a bal könyökömet és térdemet, valamint jobb tenyeremet. Nagyobb baj nem történt, bár a bicikli lánca leesett és egy picit meg is görbült az első kereke… Nem volt nálunk szerszám csak pumpa, így SOm egy bottal pakolta a helyére a láncot. A sebemet is kimostuk, így úgy döntöttem mehetünk tovább. Naarden csak 24 kilométerre van, a legjobb becslés kicsit több, mint 1 órás utat írt. Gondoltuk az én tempómmal 2 óra alatt meg is lesz. Két óra múlva még csak az út kicsit több, mint a felét tettük meg. Már nagyon panaszkodtam, hogy már fáj ülni és a lábam is bemacskásodott. Simán lehetett volna az eséstől, de gondolta SOm cseréljük biciklit, hátha. Feljebb emelte az ülésemet, mert szerinte attól macskásodott be a lábam és konstatálta, hogy ezzel se sokkal könnyebb tekerni, mint az előző bicajommal. Én meg mentem az övével, ami durván jobb volt. Onnantól számítva 1 óra alatt be is értünk Naardenbe. Ez egy érdekes hely, érdemes rákeresni a Google térképen és Google képei között. Pl itt egy magaslati kép róla.. Ez egy csillag alakú erődítmény falakkal és sáncárokkal. A közepében van egy 15. századi templom, amit meg szerettünk volna nézni, de pont az orrunk előtt zárták be délután 3 órakor. Sétáltunk egy kicsit, illetve néztünk ebéd lehetőségek után. Sajnos utóbbit nem találtunk, mert délután 4-ig csak holland jellegű ebéd lett volna mindenhol (szendvics…), 6-ig meg nem akartunk várni. Mivel a biciklim elég ramaty volt, így úgy döntöttünk hazafele vonattal megyünk. További 2km-re találtunk is egy vonatállomást, ahonnan fél óra alatt be is értünk a centrálra.
Ma reggel éreztem, hogy füstszag van. Reggel után néztünk csak ki az ablakon, már csomó rendőr, tűzoltó és mentő volt a lezárt utcánkban. A szemben lévő hoteltől 2 házra tűz ütött ki az emeleten. A hírek szerint nem sérült meg senki a tűzben, de azóta is ügyködnek rajta. Elég durva az ügy ráadásul. Még nem sokat tudni, de azt írták, hogy valakit megszúrtak abban az épületben. Kihívták a rendőröket és miközben intéztkezdtek rajta vették észre, hogy pár emelettel fentebb tűz van…
2013-08-08 20:08
Hollandia - Pride
Először is kicsit az egészségügyről. Legutóbb írtam, hogy a háziorvasnak e-mailben írtam a gyógyszerről. Következő héten el is mentem a szomszéd utcában lévő gyógyszertárba. Ott elkérték az adatimat és megkérdezték milyen egyéb gyógyszereket kell szednem, mert itt a gyógyszertár is hasonló, mint a háziorvos. Bejelentkezel és később oda jársz vissza. Meglepődtem azon, hogy - kicsit beszéljünk erről is - a fogamzásgátlóból egyrészt 6 hónapot adtak ki egyszerre (otthon 3 hónapot csak azért, mert egy dobozban a legtöbb esetben eleve annyi van), másrészt teljesen azonos összetevők mellett pontosan fele annyiba került, mint otthon. Ami azért és meglepő, mert minden más kb 3x annyiba kerül, ez mégis fele. És még csak nem is támogatott gyógyszer. Kíváncsi leszek milyen áron lesz az LVFE-re szedett 2 gyógyszer.
Másik érdekesség, mivel már nem érvényes az otthoni TB és az otthon kiállított EU-s egészségkártyánkat is visszavonták, azért ezt is kellett újra csináltatnunk (ezt pár éve ott kell kiállítani, ahol fizeted az egészségbiztosítást). Otthon már nem is tudom hova kellett menni ezt intézni, de itt valami szuper egyszerű volt. Van egy weboldaluk, ahol be kellett írni a nevet, irányítószámot és házszámot (holland érdekesség, hogy az irányítószám utal az utcára, így azt nem kell megadni). Megcsináltam mindkettőnknek, erre pár napra rá már meg is jött egy borítékban mindkettőnké. Tehát még összegzik is a kéréseket, nem egyesével küldik.
Agusztus első hetében tartják a Gay Pride-ot Amszterdamban. Szombaton ennek keretében hajós felvonulás volt a csatornák. Ilyenkor 80 előre nevezett (és a nevezők közül sorsolt) csónakos csapat vonul egymás után végig egy megadott útvonalon. A lakásunk közelében mentek el az Amstelen, így lesétáltunk megnézni. Én még ekkora tömeget nem láttam, de még a Queen's Dayen sem! Ott találtunk nagyjából helyet, ahol befordult a menet az Amstelre. Onnan sem láttuk eleinte semmit, de szép lassan előrébb jutottunk, míg végül már a második sorból tudtuk nézni az eseményt. Érdekes volt, nagyon hasonlított jellegben a japán fesztiválhoz, a Yosakoihoz, csak itt vizen. Ahogy bejött a következő hajó a híd alatt, megállt. Felcsendült a zenéje és lasssan megindult, miközben a rajta lévők bemutatóztak, táncoltak, sokan konfettit is lőttek ki. Aztán elhaladtak a következő hídhoz, ahol megálltak és kezdték újra a következő közönségszakasznak. Az előző szakaszon meg jött a következő. A legjobban az tetszett, ami valami nagyon pörgös zenét konkréten bömböltetett és bont akkor lőtte ki a konfettijét, mikor feltámadt a szél. Felfele lőtték egy gömbbe és a szél beborította vele a nézőket.
Mivel sokan elég korán kimentek, hogy még tudjanak maguknak jó helyet fogni (nehéz ezt leírni, csüngtek az emberek a hidakon, álltak olyan felületeken, amiken azt sem ertem hogy tudtak megmaradni órákon át, én egy percig sem lettem volna rá képes), ezért előtte különböző bemutatók voltak. Nem hallottam erről korábban, de ami nagyon tetszett, az a repülő emberek. Nagyon trükkös volt. Egy cső volt a cipőjükre erősítve és abból erős vízsugarat lőttek ki. Így méterekre emelkedtek a víz fölé rövid ideig. Olyan volt, mintha repülnének percekig. Találtam közben erről a cuccról bemutató videót és egy angol nyelvű ismertető videót is.
Képek: később
Recept: Pesztós csirkemell
Ezen receptet felhasználva készítettük el, de sokkal több pesztót tettünk bele. Első nap rizzsel, másnap salátával tálaltuk. Szerintem valami hihetetlen finom lett. SOm ráadáasul valami hihetetlen ultra vékonyra szelte a csirkemelleket, csak néztem!
Recept: Chili con carne
- 1 ek olaj
- 1 vöröshagyma felkockázva
- 1 csilipaprika apróra vágra
- 2 gerezd fokhagyma felkarikázva
- 1 púpozott ek csilipor
- 1 ek pirospapirka
- 1 ek őrölt kömény
- fél ek majoranna
- 1 ek cukor
- só, bors
- 500g darált marhahús
- 1 pohár marhás erőleves
- 400g paradiso kockázva
- 2 ek paradicsompüré
- 400g vese alakú vörösbab
- 200g csemegekukorica
- rizs és tejföl a tálaláshoz
1. Tegyük az olajat egy mély edénybe és melegítsük fel. Tegyük bele a vöröshagymát és pirítsuk átlátszóra, kb 5 perc.
2. Adjuk hozzá a fokhagymát, csilipaprikát, csiliport, köményt, kevergessük további 5 percig.
3. Adjuk hozzá a marhahúst és vegyük magasra a fokozatot. Kb 5 percig főzzük és keverjük (szakítsuk szét a fakanállal), míg meg nem barnul, már ne legyenek rajta rózsaszín részek.
4. Öntsük hozzá az erőlevest, a paradicsomkockákat, majorannát és cukrot, sót és borsot, valamint a paradicsompürét.
5. Forraljuk fel, fedjük le, majd vegyük lentebb a fokozatot. 20 percig hagyjuk rotyogni, néha ellenőrizve, hogy nem égett oda és nem fogyott el a leve. A rizst is ekkor érdemes elkezdeni.
6. Adjuk hozzá a babot és kukoricát. Forraljuk vissza és hagyjuk lefedés nélkül további 10 percig rotyogni. Ha száraznak tűnik, adjatunk hozzá vizet.
7. Kóstoljuk meg és adjunk hozzá sót és borsot. Valószínűleg több kell bele, mint elsőre gondolnánk.
8. Fedjük le és vegyü le a lángot. Tálalás előtt hagyjuk 10 percet állni. Ez kell ahhoz, hogy igazán összeérjenek az ízek.
9. Tálaljuk rizzsel, tegyünk hozzá tejfölt.
2013-07-28 13:13
Hollandia - Vizibicikli
SOm régi bringájának kerékcseréjét követően 2 nappal ismét leeresztett a kereke. Megelégelve a kénytelenkedést vele, pénteken elment új bringát venni. Ígéretes darab, de egyébként hollandiasan minimalista, csak kontrával, kézifék és váltó nélkül. Legalább csengő és lámpa van rajta. Az egyedüli baja, hogy férfi fázas, tehát elég macera fel-leszállni rá.
Én szintén aznap ellátogattam egy mangaboltba. A munkahelyemtől nagyjából 10 percre van gyalog, úgyhogy jó ötletnek tűnt benézni. Meglepően tapasztaltam, hogy minden angolul van, hollandul semmi. Érdekes. Meglepetésemre volt új Arata, így beszereztem a 14. kötetet. Azon is meglepődtem, hogy a Sailor Moon mangának van új angol kiadása is, ráadásul kifejezetten jó lett (ilyen). Új fordítás, eredei nevek, nagyon szép borító…
Pénteken egyébként, meglepő gyorsasággal megjött az új egészségbiztosítási kártyám. Végre elírás nélkül.
Szombaton elmentünk vizibiciklizni. Eléggé felhős volt az ég, de esőt nem mondtak. Na ehhez képest mire elértünk a helyszínig, szakadni kezdett az eső. Bár volt teteje a biciklinek, teljesen szétáztunk. Ennek ellenére jó volt, jó nagy kört tettünk a csatornákon. Az viszont meglepő volt, hogy mekkora forgalom volt. Mivel kicsi csónakban voltunk, ezért mindenki másnak elsőbbége volt velünk szemben. Ez azért jó, mert mivel nem motorcsónakkal voltunk, hanem biciklissel, nagyon gyorsan nem lehetett vele haladni, szóval nem volt egyszerű kitérni a nagyobb hajók útjából. Egyszer súrlódtunk is eggyel, valamint többször a fallal, de baj szerencsére nem lett, csónaknak sem lett semmi baja. Két órát tekertünk egyébként. Szívesen mennék igazából máskor is, remélhetőleg legközelebb napos időben.
Kinéztem egy japán éttermet is, végül egy all-you-can-eatre esett a választás, a Genkire. Érdekes szisztémája van, nem kaitenzushis (forgós), hanem rendelős. 5 körre lehetett maradni. Egy lapon kellett bejelölni, hogy miből kérünk, körönként és fejenként maximum 5 dolgot lehetett választani. Kisebb adagok voltak, de volt leves (miso, udon), meleg kaják, sushik (sashimi, nigiri, maki) és saláták. Igazából már a második kör végére jól is laktunk, de még kértünk két fordulónyi sashimit és nigirit. A jakab kagyló és az angolnás rizs (unagidon) voltak a legszuperebbek.
Voltunk moziban is. Elég furcsa volt, a Pathé Citybe mentünk. Nem akartam 3D-s mozit, de kizárólag így adták a Man of Steelt. A moziba érve vettem jegyet, mondtam legyen hátra középre, ha megoldható. A leghátrabb a 4. sor volt, de nem volt gáz, mert kicsi volt a terem, igazából egész jó helynek bizonyult. Az viszont meglepett, hogy több emeletes volt a mozi, ráadásul a jegyből sehogy nem derült ki, hogy melyik szintre kellene menni. Fent meg egyedül 1 személyzet volt, aki popcornt meg italt árult. Ó kezelte a jegyeket is és adott 3d szemüveget… Ez amúgy egy kifejezetten nagy mozi, szóval tényleg meglepő volt ez a minimalista személyzet.
A film angolul volt (szerencsére) és holland felirattal. A feliratnak 3D-nél még mindig nincs értelme, mert az ember képében van. A kép jobb, mint korábban, de sajnos továbbra sem túl kellemes szemüvegeseknek (tök jó lenne, ha lenne szemüvegre pattintható kiegészítőként is). A film látványos volt, de szokás szerint voltak benne hibák rendesen (köldökzsinór természetes szülésnél? ugyanmár!). Érdekes volt az is, hogy teljesen máshogy közelítette meg a Superman világot. Viszont pont emiatt szerintem egyáltalán nem Superman film volt. Lehet, hogy látványos volt az épületeken átdobálni egymást, de egyáltalán nem illik az ismert Superman világképbe, amelynek az lenne a lényege, hogy minden egyes embert meg kell menteni. Miközben lerombolták a fél várost, nem nagyon éreztem, hogy bárki is meg lett volna mentve (kb 3 embert leszámítva, abból egyik Lois)… A Lois szál is eléggé erőltetett volt. A szerelmi szálnak esélye se lett volna kibontakozni, de valahogy mégis lett. Nem egészen volt megmagyarászva az sem, miért lett Lois felhívva az űrhajóra és ugyan mit keresett később a vadászrepülőn is.
Összeségében azért szórakoztató volt, érdemes volt megnézni milyenek is a mozik hollandiában.
E-mailben írtam (ma, vasárnap), hogy kellene gyógyszer. Rá negyedórával kaptam választ, hogy melyik gyógyszertárba mehetek el átvenni. Nem kell tehát elmennem a háziorvoshoz a receptért, csak simán elég a gyógyszertárba. Ráadásul automatikusan a hozzám legközelebbibe küldték, de választhatok akár másikat is. Wow.
Képek: galéria
Recept: Hal spenóttal (2 fő)
- - 600g friss spenótlevél
- - 1 csili (zöld vagy piros) felkockázva
- - 1 fokhagymagerezd apróra vágva
- - fél vöröshagyma felkockázva
- - 2 ek olívaolaj
- - 2 db tilápia halfilé (más hal is jó)
- - 1 tk őrölt kömény
- - fél tk pirospaprika
- - 1 tk fokhagymapaszta (vagy 2db szétnyomva)
- - fél tk kurkuma
- - 1 ek citromlé
- - só
1. Tegyük 1 ek olajat egy nem ragadós serpenyőbe.
2. Adjuk hozzá az aprózott fokhagymát, csilit, hagymát. Főzzük aranysárgára.
3. Adjuk hozzá a spenótot és sózzuk meg (lehet lassan kell adagolni, mert nem fér az egénybe, de hamar összeesik).
4. 3-4 percig főzzük, míg az összes spenót össze nem esik, majd tegyük ki egy tányérba.
5. A következő fűszereket keverjük össze: kömény, pirospaprika, kurkuma, só, valamint fokhagymapaszta és citromlé. Dörzsöljük be a hal mindkét oldalát vele.
6. Adjunk további 2 ek olívaolajat az előbbi serpenyőbe.
7. Középhőmérsékleten, oldalanként 5-6 percig főzzük rajta a halat.
8. Tálaljuk a halat s spenót tetején.
2013-07-20 19:02
Hollandia - Csonakozas
A héten továbbra is tart a szép idő, így úgy döntöttünk elmegyünk csónakozni. A Centraal környékén több is indul, így meló után beültünk az egyik 1 órás körútra. Egy szép kis kört tett meg a csatornákon, közben meséltek az aktuális környékről. Kifejezetten kellemes volt.
Egy másik nap ismét élő zenét adtak a Centraalon. Mivel amúgy is vártam SOm villamosára, megálltam ott és készítettem két felvételt is. The Famous Unknowns! néven futnak, lentebb találhatóak a videók. Van weboldaluk is, elérhető itt (Carlos Vamos) és itt (Lindsay Buckland).
Videók:
Bubble soap
The Famous Unknowns! (full song)
The Famous Unknowns! (half song)
Képek:
Képek (főként) a látogatásról
Receptek>
Marhás-padlizsános lasagne (angol)
Hortobágyi húsos palacsinta