<>
(1736554437 UNIX)   2025-01-11 01:13
neo-hactar (rv 5)
Brave Story Manga
Erről később majd még írok részletesebben is, ha már elolvastam. Első benyomás: hát a könyv sooookkal jobb, de még a film is. XD Először is, shounen manga. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha emiatt nem alakították volna át az egészet. Jó, hogy Wataru idősebb, de a videójátékokat szerető, visszafogott kisfiúból egy videjáték otaku nőcsábászt csináltak. Kaori a filmben nem is szerepel, a könyvben egy gyönyörű lány, aki lelkét vesztve pusztán egy néma báb. Na ehhez képest a könyvben Wataru első szerelme és osztálytársa, aki persze Mitsuruért van oda. Most komolyan, ezt minek kellett belerakni? XD Wataru sem túl szimpatikus itt, nem is értem hogy tudták így elrontani szegényt. Na azért adok neki még egy esélyt, meglátjuk. Mindenesetre eddig csak pont a legfontosabb részeket hagyták ki a könyvből. o.O

Update: Elolvastam 3 kötetet (a 20-ból) és lehet itt hagyom abba. Nem érdekes, a köze a a könyvhöz a neveken kívül semmi. Ezzel nem is lenne baj, ha legalább a történet érdekes lenne, de ennyi alatt elég lapos. :/
Vajas keksz

Ucchan hozzájárulásával újabb recept következik. Ezt a Huncraft találkozóra készítettem. Este 10 után kezdtem bele, reggel folytattam és szinte minden pontban elrontottam, mégis ehető lett, tehát ki lehet jelenteni, hogy elronthatatlan. :)

Vajas keksz

Kb 2 tepsi kekszhez:

- 100 gramm vaj
- 130 gramm porcukor
- 350 gramm liszt (sima finomliszt, de réteslisztből is lehet készíteni, amitől linzeresebb, omlósabb lesz, de sokkal nehezebb a tésztájával bánni - ki lehet próbálni fele-fele arányban is)
- 1 ek vanília kivonat vagy 2 zacskó vaníliacukor
- 1 tojás
(igen, nem kell tej és nem kell víz, az a pici tojás összetartja az egészet)

A vajat hagyjuk felengedni, vagy mikróban is meg lehet kicsit melegíteni. Adjuk hozzá a porcukrot, vaníliát, tojást és verjük krémesre robotgéppel. Adjuk hozzá a lisztet és keverjük egybe. A finomlisztes tésztája keményebb kell, hogy legyen, míg a réteslisztes lágyabb lesz. Miután jónak tűnik az állaga, tegyük be hűtőbe állni legalább 2 órát, de legjobb egész éjszakára.

Ezután csippentsünk le belőle egy maroknyi darabot. Egyszerre csak ennyivel dolgozzunk, a maradék maradjon a hűtőbe (különösen fontos a réteslisztes változatnál, az felengedve sokkal ragadósabb lesz és nem nagyon lehet kezelni már olyan állapotban). Nyújtsuk ki 1-2 mm vastagra, szeljük ki a formával és a darabokat tegyük sütőpapírral borított vagy kivajazott tepsire. Ha már nagyon felmelegedett az aktuális tésztadarab, érdemes a maradékot visszarakni újra hűlni és egy másik darabbal folytatni. Ha elfogyott a tészta, melegtsük elő a sütőt 190 fokra. Kb 10 perc alatt megsülnek a kekszek. Onnan lehet tudni, hogy a széle barnulni kezd.

Ízlés szerint lehet fűszerezni is a tésztát, pl fahéjjal, gyömbérrel, kakaóval, teával, mentával... azért magában is jó, különösen teával, kávéval, fagyival. ;)

Herrenhauser Garten

Már megint egy ideje kint vagyunk Németországban és még leszünk is jó ideig. Közvetlen a kijövetelünk előtt tartottunk egy Huncraft admin&mod találkozót. Ennek kapcsán totál jó találkozóhelyre bukkantunk a Westendben (nem, nem árulom el hol). A jelenlévők érkezési sorrendben: kzed, estrica, NemBen, mentlerd, mentlerg, The_Flying_Pig, Garmine, Kreest, Rothens. Elég erőteljes programozós meeting lett, ami nem egészen volt szándékos, csak így alakult (haha, nincs német billentyűzeten í, de numpad most van és az ALT+161 működik :D).

Hétvégén ismét ellátogattunk a Herrenhäuser Gärtenbe. Majd legközelebb is jövünk (a másik kertjébe akkor) 2 hét múlva - remélem addigra jó idő lesz, mert most hétvégén bár nem esett az eső, sötét felhős volt az ég és míg egész héten 18-20 fok volt, most alig 10-14... Ezúttal csak a Großer kertben voltunk, meg a mellette lévő Georgengartenbe, amit múltkor kihagytunk. Nagyon szép volt, ezúttal Picasara raktam képeket (laptopot nem hoztam, így ide volt a legkényelmesebb felrakni).

Miyabe Miyuki: Brave Story

Alig fejeztem be az előző Miyabe Miyuki könyvemet, rögtön bele is kezdtem a következőbe, az Ico Castle in the Mist-be, ami egy PS2-s játék ötletén készült. Mivel a legutóbbi Book of Heroesról nem írtam semmit, így gondoltam a mostani befejezett Brave Story-ról azért teszek egy-pár említést. :)

Már korábban láttam az animéjét és az tetszett, így kíváncsi voltam az eredeti változatára. Készült egyébként a könyvből manga sorozat is, illetve több játék is (abból a PSP-s változattal még játszottam is). Na most ez egy elég nagy méretű, kis betűs, 820 oldalas könyv, így nem lepett meg, hogy bizony nem sokat fed le belőle a 2 órás anime movie. Na de azért nem gondoltam volna, hogy ennyire. Most így olvasás után újra megnéztem és bár nem volt rossz, azért sajnos nagyon elmarad a könyvtől.

A történet főhőse Mitaru Wataru és bizony nem véletlenül Wataru a neve, ami valamin való átmenetelt jelent. Ugyanis miután megismerhettük mindennapi életét a könyv első ~300 oldalán keresztül, főhősünk egy másik világba, Visionba menekül, hogy megváltoztassa rosszul alakult sorsát követve Ashikawa Mitsurut, aki hasonlóan tett előtte.

Bár a könyv jóval több, azért az anime is megpróbálja annak fő mondandóját átadni: a sorsot elfogadni, a minket érő fájdalmakat feldolgozni kell, nem visszamenőleg megváltoztatni; hiába is változtatnánk meg egy ponton, attól még ugyanúgy érhet a jövőben újra bánat és keserűség, és lehetnek még boldog, vidám időszakok is. Ez a könyvön keresztül teljesen indokolt következtetés, Wataru sokat változik a történeten keresztül, mire erre rájön. Visionban tett kalandozása során barátokra tesz szert, sok-sok vidámság éri, de ugyanúgy veszteség és szomorúság is.

Visionban feladata, hogy összegyűjtsön 5 követ, ami után megnyílik a feljárat a Tower of Destiny-hez, ahol a világot figyelő istennőnél teljesítheti egy kívánságát. Ehhez bejárja egész Visiont, pusztán azt az egy figyelmeztetést kapja, hogy Vision az adott Travelerre, utazóra formálódik és ez az ő világa, így hiába keresi benne Mitsurut. Hamarosan persze kiderül, hogy mindkettejük egy közös világban tartózkodik, de ennek okát nem mondanám el. Fontos tényező azonban, hogy a világ ténylegesen a benne lévő utazókhoz igazodik, így Visionban több hasonlóság felbukkan a való világhoz képest. Ez az animében ki volt hagyva sajnos, pedig szerintem egy elég fontos momentuma a könyvnek.

Igazából elég sok minden más is sajnos mellőzve lett. Wataru kalandja a kövek megkereséről teljesen (az animében az elsőt konkrétan odaadják neki a kalandja megkezdésekor), kihagyták a küzdelmeket a faji megkülönböztetések ellen (Visionben különböző beastmen-ek és ankha nevű emberek élnek), a vallást és annak problémáit, illetve Mitanit sem teljesen olyannak mutatja be, mint eredetileg.

Amit leginkább sajnáltam, az a Swamp of Grief jelenet. A könyvben Wataru egy olyan énjét ismeri meg ott, amit sokáig képtelen elfogadni. Olyat tesz, amire maga sem gondolta, hogy képes lenne. Az animébe is megpróbálták ezt beleszőni, de ott a néző nem biztos, hogy megérti miről is van szó, mert ott csak pusztán a szándék merül fel benne, ám Mitsuru megállítja, mielőtt bármit is tenne. Mondjuk elég esetlenül is jött volna ki az előkészítés hiányában.

Sok minden kimaradt még, például a minden hátterében álló tükröket (amivel kapcsolatot lehet teremteni a való világgal, illetve a sötétség démonaival), és persze beraktak olyan dolgokat, ami teljesen hanyagolható lett volna. Ilyen például Meena szála, ami igazából a könyvben sem oldódott meg, nos a filmben sem.

Fontos megjegyezni, hogy míg a film tényleg inkább mesére sikeredett, addig a könyv messze nem az. Miyabére elég jellemző egyébként az, hogy gyerek főhőst választ, ám története inkább a felnőttekhez szól és a kalandja alatt rengeteg jellemfejlődésen is átesik.

Mindenesetre aki úgy érzi bevállalja, igenis érdemes a könyvvel foglalkozni. Olvasmányos, izgalmas és tanulságos. Ha a könyvet ( Kindle változata is van) nem sikerülne beszerezni, akkor a mangát (ebben Wataru egyébként idősebb, míg a könyvben emlékeim szerint 11, itt 14) online is el lehet olvasni.

zerg rush
Google kereso:

zerg rush

Mekkora otlet XD
Python erdekesseg
Érdekes, hogy rengeteg Pythonnal való foglalkozás is tud még meglepetéseket okozni:

def ize(x = []):
    x.append(1)
    print x

ize()
ize()


Eredmény:

[1]
[1, 1]
2012 Tavaszi MondoCon beszamolo
"Én értem, de nekem az a perverzióm, hogy a karszalagokat nézzem." - mondta a biztonsági őr Dakinak, mikor nem volt rajta karszalag, csak Staff és szervezői kártya. XD

Előzetes

Az utóbbi időkben irdatlan sokat dolgoztam külföldön a SOmmal, így nagyon kevés időm jutott a szervezéshez. Emiatt a con előtti hónapban rendkívül rosszul álltam, így minden itthon töltött időben rengeteget foglalkoztam a szervezéssel, hogy behozzam a lemaradást. Kint nem aludtam eleget, mert reggeltől éjfélig dolgoztunk, idehaza pedig azért nem, mert hajnali kettőig készítettem a számokat, utána meg nem tudtam elaludni, mert folyamatosan zakatoltak az agyamban a teendők. Eléggé nyűgős és fáradt voltam, így igyekeztem a con előtti hétvégére befejezni mindent - hát nem teljesen sikerülti -, hogy előtte még legyen időm pihenni. Tulajdonképpen ténylegesen a con előtti nap este éjfélkor végeztemm.

Most nem volt előnevezős versenyünk, ahol a legtöbben a nevezés határideje előtti utolsó 5 percben jelnetkeznek. Volt viszont hagyományos karaoke és helyben nevezős karaokeverseny, így azért a con előtti 36 órában javában érkeztek még szám kérések (el is készültek és örömömre énekelték is őket, nem volt tehát hiába).

A con előtti hétvégén készült egy CosplayTV felvétel, ami egészen meglepett. Szerintem nagyon jó kezdeményezés, biztos sokakat érdekelhet, mik is történnek a háttérben. A hangminőség sajnos nem volt az igazi. Nagyon hallatszodott a szél és halk volt a beszéd. Egyedüli megoldás az utólagos hangrögzítés lett volna, de sajnos nem volt már idő a javítására. A conon örömmel tapasztaltam azért, hogy új technikát eszeltek ki a hangrögzítésre, így a későbbiekben lehet ez javulni fog. Mindenképpen jó ötlet ez a sorozat, így tovább! :D

Felvételek:
- CosplayTV
- a con előtti hétvégén történt helyszínbejárás videója
- MondoCon promo

Ami a zenekvízt illeti, teljesen elszomorított, hogy mennyire pangott a fórum. Egy visszajelzést kaptam összesen, pedig máskor pörög rendesen. Nem kértek számot, nem mondták mit szeretnének. Még korábban jött kérés, hogy lehetne valami módon előadót kérdezni (meg kértek mechás animéket is, de azok most kimaradtak). Tartottam tőle, hogy nem lesz akkora érdeklődés most. Viszont mivel nem kért senki semmit, így kénytelen voltam hasraütésszerűen (és karaoke tapasztalatok alapján) választani animéket és számokat, illetve akkor már gondoltam itt az ideje újra megreformálni az egészet. Azt tudtam, hogy a rapid a legnépszerűbb, így ennek mintájára készítettem el az előadósat (tehát 5 közül tippelősre). Mivel trance szám rendkívül sok volt, ezért ezt is tippelősre alakítottam át. A többinél úgy döntöttem megmarad ez a sorrendezős feladat, de ott is egyszerűsítettem: megadtam a kiadott számlistát, hogy csak azokat kelljen beszámozni. Ne legyen az probléma, hogy valamit több helyre írnak, illetve ne legyen kiolvasási nehézség sem. Egy baja volt csak ennek a szisztémának: irdatlan sok papír (és idő megcsinálni). Egy feladatlap 3 A/4-es oldal, amit fel kell vágni és össze kell tűzni. Hát az otthoni egyesével-kell-adogatni-a-lapokat nyomtatóval nem szívesen nyomtattam volna ki ezeket, így megkértem Ryoheitaichot. Pottom 160 oldal lett így csak a zenekvíz és még 50+ oldal a karaoke. Uhh. Köszönöm szépen. *.*

Gó részlegnél sem volt minden tökéletes. Négyen jelentkeztek végül, de Csaba közülük lemondta sajnos. Három főnekelég nehéz a két egész napos okítás.

És visszatérnék még egy kicsit a karaokéra. Aminát megkértem, hogy állítsa össze a kaszinó karaokéhez a szám listát. Kb 5-ször megkértem, de csak nem lett belőle semmi. Na most ha nincs rá idő, akkor szólj, hogy ne várjak, hanem csináljam! Csináltam is végül, elég gyorsan. Ráadásul olyan is lett, mert én egyáltalán nem ismerem a mai slágereket. x.x Lucy által mostanában készített számokból válogattam bele, meg amiket még úgy-ahogy ismertem hallomásból vagy ténylegesen. XD Hát nem lett könnyű, na. XD Tényleg jobb lett volna, ha olyan válogatja össze, aki ismeri is a mai számokat. No de erről ennyit, így jött össze.

Szombaton olyan 11-kor fejeztem be a munkálatokat, ahogy korábban írtam. Még nem tudtam volna aludni, úgyhogy egy sörrel leültem SOmmal egy Trónok harcát nézni. Az alkohol rám durván altató hatással van, így szerncsére jó 1-kor már aludni is tudtam menni.

Szombat

Fél 7-kor keltem és sikeresen pont lekéstem a buszt. Dakival találkozót beszéltünk meg 8-ra a pillangónál, még így is pont odaértem. XD Így azért jóval kellemesebb volt a Hungexpóba az út, végigbeszélgettük (tehát a végig- igekötő...) mindenfélével.

Megérkezve rögvest elkezdtük felrakni a feliratokat. Éppen megemlítettem, hogy a zsebembe kellene tenni a táskámból a telefont, mikor megszólalt. XD Amina pont hívott, hogy hamarosan jön. Rögvest utána hívott Usagi, hogy megérkezett, Dakit meg Lam'O-t, hogy szintén. Szupi, leadtuk a maradék ragasztási feladatot (köszi ezt is *.*) és mentünk a VIP jegyekért. Siettem ki, közben Amina ls Lam'O jött szembe. Lepasszoltam neki a VIP jegyét és siettem Usagi elé. Behoztam és csatlakoztunk a többiekhez. Daki akart egy ismerősének jegyet venni, de láttuk, hogy még nincs jegyvétel. Szerencsére Usaginál volt egy jegy, mert ő vett magának, csak zsűrizésért kapott VIP jegyet (meg hogy előbb be tudjon jönni segíteni), így ez a probléma is gyorsan megoldódott, mindenki jól is járt.

Karaokénél előpakoltam gyorsan, közben a technikával minden rendben volt, már előző nap Gh0sT-ék kijöttek beállítani mindent. A technikusainkat amúgy nem is láttam nagyon reggel, össze-vissza kellett rohangálniuk mindenfélét intézni. Amina gépére elkezdtem felmásolni az utólag készített és ellenőrzött számokat, valamint a zenekvízt és a rulettet. Hát hely már nem is volt a KFN könyvtáránál, úgyhogy egy másik könyvtárba másoltam a rulettet. Na igen, már brutál sok számot készítettünk, foglalnak helyet rendesen. XD

A zenekvízhez jó 160 lapot kellett ugy felvágni, így azt is kiosztottam galádul. Hoztam három ollót is erre a feladatra, Kazuko barátnője, Kazuko, Usagi és Leea is becsatlakozott a feladatra. Nagyon szépen köszönöm nekik, nagyon ügyesek és gyorsak voltak. *.* Egyedül egy nap alatt se csináltam volna meg. ;_;

Usagival egyébként akartunk két számmal készülni, hát sajnos nem sok időm volt készülni rá, így mindenképpen ki akartuk próbálni a karaoke előtt. El is énekeltük gyorsan a Heartcatch PreCure számot és a K-ON! számot. Igazából a Heartcatch jobban sikerült, mint várta, de a másikon lenne még mit tanulni. XD

Közben kaptunk reggelit is, finom melegszendvicset jégsalátával, sonkával, csemegeuborkával (igen, csemegeuborka mániás vagyok). Nagyon jól esett. ^.^

Meg is érkeztek nem sokkal rá a látogatók, így megkezdtük a hagyományos karaokét. Igazából egészen jól ment minden, a probléma egyedül a Misc számokkal adódott. Még mindig akad közöttük ékezetes fájlnév és valami miatt azt Amina gépe nem kezeli túl jól. Csak úgy tudtuk a program lefagyása nélkül indítani őket, ha azt a fájl átmásoltam külön egy üres könyvtárba és Total Commanderből indítottam közvetlenül. x.x Uh. Emiatt többek számát ki kellett hagyni, mert a többiek nem tudtak róla és amikor nem voltam bent, nem tudták elindítani. Hát át kell nézni majd ismét ezeket, csak az a baj, hogy nálam egyáltalán nem jelentkezik a probléma, csak Amina gépén tudnám tesztelni. A másik probléma a jaoán fontokkal volt. Nem volt fent a gépen, mert full friss reinstall volt. XD Azt meg csak telepítőről lehet felrakni XP-nél, tehát nem is tudtunk mit tenni ott helyben az ügy érdekében.

Közben kicsit nézelődtünk is Usagival. Mivel még sosem járt Hungexpós MondoConon, ezért körbevezettem. Útközben meg rákérdeztem a gósokra is, mi a helyzet. Vittem nekik vizet, illetve kiderült, hogy csak ketten vannak (Juli és Pepe), mert a harmadik (Péter) csak vasárnap jön. Hát azért az durva. x.x Nagyon kevés a két fő. >.< Hát jó nehéz dolguk lett. :( A másik, hogy Pepe mondta, hogy nehezen tudott bejutni, mert a szervezők nem tudták megmondani neki, hogy melyik kapun jöhetnek be a VIP-sok. Végigjárta végül az összes sort, mire sikerült kideríteni, hogy az elővételes sornál kapja meg a VIP karszalagot.

Mentünk Usagival a mangás pultokhoz is. Ott irdatlan tömeg volt, úgyhogy nem időztünk sokat. Mondjuk késpbb még visszajöttünk ide, mert részt akartunk benni a Takebayashi és a Japánspecialista közös játékán, illetve akkor már teáztunk is egyet a mellette lévő pultnál. Meg vettem manjut is SOmnak. ^^

Vásárlás után visszamentünk a karaokéhoz. Ott nem volt már sok idő a kaszinó rulettig, úgyhogy reklámoztuk Usagival egy Fushigi Yuugi - Star emotikon számmal. Sajnos utána teljesen elment mindkettőnk hangja. Usagi hozott teát és addigra meg is ittuk. Próbáltunk aztán mindennel visszanyerni. AMőgy fel is írtuk magunkat még reggel, 14. lettünk volna, de hol egyikünk, hol másikunk hangja ment el, így csak toltuk, toltuk, reménykedve, hogy javul a helyzet. Közben lement az első kaszinó, egészen rendben ment.

Az verseny eredménye:

Bekerültek:

Neela - külföldi: Frank Sinatra - Fly Me To The Moon
Sami - külföldi: Eiffel 64 - Blue
Megumi - extra: K-ON! - Don't Say Lazy

Győztes: Neela

Egyébként vártam ott a Huncraftosokat is, ugyanis úgy volt, hogy többen is jönnek a conra a játékszerverünk játékosai közül. Végül Erzasan, Harbonah es davidnos500 jöttek be a karaokéhez beköszönni. Jó volt velük találkozni, kicsit el tudtunk beszélni. ^^ Erzának amúgy csináltam egy pandás pólót is, előtte lévő napokban említette, hogy meg kellene csinálni egy képet én meg megemlítettem, hogy egy ilyesmit még akár meg is tudnék rajzolni. ^^' Ehhez amúgy egy totál jó pólós boltot találtam, végre valahol árulnak sima egy színű, reklámfelirat mentes példányokat. Textilfilcem meg még volt amúgy is, azzal nem volt gond. Elég hamar elmentek sajna, remélhetőleg a jövőben is benéznek a conra. :)

Közben folyamatosan lehetett jelentkezni a helyszíni nevezésű karaokeversenyünkre. Általában a 20 helyből maximum, ha 16 hely telik be, hát most többen is szerettek volna jelentkezni, mint amennyi hely volt. Wow. *.* A verseny egyébként rendben zajlott. Volt, aki nagyon szépen készült, volt aki nem. Volt, aki csak nagyon meg volt fázva és ez nagyon kiült az előadására. Ami viszont meglepett, az Lyraevi éneke. A héten ellenőriztem a számot, de nem voltam annyira oda érte, de Lyraevi előadásában nagyon megfogott. Ehhez hasonló akkor volt, amikor a Chobits - Ningyo Hime számot adta elő a legelső hagyományos karaokén még a Milleniárisban. Nagyon szép volt. Nem mondom, hogy hibamentes volt, de tényleg nagyon szép volt és nagyon jól átadta a közönségnek. Megumi is még egyébként nagy meglepetés volt, én még ilyen hangot sosem hallottam tőle. Mondjuk érezhetően nem volt könnyű neki, de nagyon tetszett ez a mély hangja. ^^ Megörültünk annak is, hogy Nikasában egészen jó ellenfelet véltünk felfedezni Lexinek, igazából kicsit többet gyakorol és nagyon szép eredményt ért volna el ő is. Brutál számot választott és egészen jól boldogult vele. Még az is nagy örömünkra vált, hogy több fiú is nevezett a versenyre végre. Reméljük a jövőben is neveznek.

Usagival egyetlen versenyre voltunk nagyon kíváncsiak, az evőpálcikásra. Az pont a karaokeverseny alatt kezdődött és utána fél órával ért véget. Meg akartuk nézni a végét, de teljesen kiment a fejünkből és szaladtunk összesíteni. ;_; Acheron említette, hogy szervezőin legközelebb lehetne ilyen, csak nem tuti, hogy arra Usagi is el tud jönni. :(

No szóval összesítés. Beújítottam, pontosabban a SOm egy újabb iPadra, így én megkaptam a régebbijét (yaaay \^.^/), pont a héten. Fel is raktam rá a Numbers progit. Nagy Excel guru vagyok, de megmondom őszintén fogalmam sem volt hogyan kell a Numbers kezelni (tanulság, előre ki kell próbálni legközelebb). XD Nem is nagyon boldogultam vele, nem tudtam beállítani, hogy hány helyiértékkel mutassa a törtszámokat. Így felkerekített mindent egészre. Hát ez nem az igazi. Úgy döntöttünk kiszámoljuk kivételesen papíron, végülis három zsűrivel még megoldható. Összeállítottuk az ajándékokat és az okleveleket. Az eredmény a következő:

1. 56p Majoros Éva (Lyraevi): The Hunger Games - Safe And Sound
2. 55p Pálfy Zsófia (Deedo): Card Captor Sakura - Hitorijime
3. 54p Taschner Dávid (Yaten): Slayers - Sunadokei
4. 53p Váraljai Veronika (Megumi): Kuroshitsuji - Shinkou
Hegyi Katalin (Narumi): Kokia - Dandelion
Forján Fanni (Lexi): Ninja Nonsene - Shinobi Sanjou
7. 50p Kovács Alexandra (Nikasa): Vocaloid - Matryoshka
8. 47p Kovács Sándor (Macska): Bokusatsu Tenshi Dokurochan - Bokusatsu Tenshi Dokurochan
9. 46p Beude Gabriella (Nofi): Onitsuka Chihiro - Rasen
Veres-Balog Melinda (Neela): Ayaka - Jewelry Day
11. 44p Tasi Alexandra (Sami): GTO - Hitori No Yoru
Takács Máté (Matten): Led Zeppelin - Stairway To Heaven
13. 40p Solti Andrea (Leea): Maken-Ki - Fly Away
Kovács Nikoletta (Yume): Tsubasa Chronicles - Yume No Tsubasa
15. 38p Al-Agha Cintia Asoum (Kurosumi): Deadman Wonderland - One Reason
Iván Réka (Haku): Bleach - This Light I See
17. 29p Frühwirth Nikolett (Shinji) & Török Mónika (Shinji): Arashi - Truth
18. 26p Ádám Hanga: Suyumiya Haruhi No Yuutsu - God Knows
19. 22p Mészáros Emese (Emedrol): Soul Eater - Paper Moon
20. 16p Galambos Csilla (Ookami): Suyumiya Haruhi No Yuutsu - God Knows

Utána igényeltem SOmtól kis telefonos segítséget arról, hogyan is lehet beállítani a törtszámokat a Numbersben. Másnap javítottam csak, így legalább megvolt digitálisan is akorra már az eredmény.

Az eredményhírdetést rábíztam Aminára és Dakira. Usagival már éhesek voltunk, de mivel hagyomány nálunk a Wasabis rendelés a conon és a Takebayashinál amúgy is óriási sor volt még akkor is, így tényleg mellette döntöttünk. Volt kis probléma azért, mert Usagi hangja teljesen elment, nekem meg írtózatos telefonálási fóbiám van (igen, én csak SMS-eket küldözgetek általában...). Ennek ellenére egész normálisan sikerült leadni a rendelést. Az mondjuk muris volt, hogy mivel korábban rendeltem online, ezért kérdezték, a munkahelyem címére kérem-e. O.O Hát nem. XD Amíg vártunk, hogy megérkezzen a kaja, lementünk levegőzni, mert már nagyon megfájdult a fejünk. Nekem segített is a friss hűvös levegő, de sajnos Usaginak nem. :( Vettem pár mangát, majd már éppen szereztünk magunknak helyet, mikor hívott a futár. Lerohantunk és átvettük. A berekedésünkre jó csípős kajákat kértünk (hű, a csípős szezámmagos öntet nagyon jó a salátára XD), meg egy jó kis tofus válogatást (ezt SOmnak ki kell probálnia *.*). Finom volt. ^^ Kicsit nosztalgiáztunk a régi szép időkről, amikor ő is járt velünk conra. Nagyn jól elbeszélgettünk. Úgy örültem egyébként, hogy Usagi el tudott jönni ennyi idő után. *.* Csak olyan kár, hogy pont mindketten megfáztunk. :(

A finom ebéd után átmentünk az esti karaokére és beültem kezelni a számindítást. Még jó, mert este több Misc számkérés volt és kellett, aki el tudja indítani őket. Muhaha, nekem ez a program nem parancsol! >:D Usagi szegény már nagyon kivolt a fejfását és a nátha miatt, teljesen elment a hangja. Így ki is hagytuk a közös éneket, helyette feliratkoztam és még sorra is kerültem a Tokitou Ami - Kono Namida Ga Aru Kara Tsugi No Ippo To Naru számával (School Rumble egyik albumán). Ennek az énekesnőnek számomra nagyon kényelmes hangfekvése van, kellemes énekelni a számait. Kellene még tőle készíteni számot. XD

Az este nagyon jó hangulatban telt. Volt kis kavarás, hogy mégis csak 9-ig tartson, de végül maradt az este fél 10-es zárás. Usagiért jött az anyukája és elvitt engem félúton. Így pont elértem a korábbi buszomat és már fél 11-re haza is értem. Kivételesen nem kapcsoltam be a gépemet. Besöröztem kicsit megint, hogy el tudjak este aludni. XD

És persze kihagytam, hogy Usagi csinált figurás kekszet és abból ami megmaradt, el is hoztam. Olyan finom volt. *.*

Vasárnap

Most reggelre is megbeszéltük Dakival, hgoy összefutunk. Ma ráértünk, így csak 9-re beszéltük meg. Most én jöttem egy metróval előbb. XD Elbeszélgettünk a zenékről. Lam'O hívott minket útközben, hogy már közelben van, várjuk meg. A megvárásból az lett, hogy pont egyszerre értünk a Hungexpóhoz (közben kész vagyok a mosással yay, nyugodt takarózás, tea ivászat - full lebetegedtem vasárnap estére x.x - és persze beszámolóírás - avagy gyártom a big wall of text, did not read szöveget). XD

Vasárnap reggel nem volt semmi teendő igazából, tulajdonképpen csak az előző napi eredmény digitalizálása, amit korábban már említettem. Mentem hát a szervezőibe reggelizni. Ott le is támadott Yuriko, hogy videóra rögzítsék, ahogy a karaoke szervezői táplálkoznak. XD Nagy örömömre kiderült, hogy van tea a szervezőiben. A pohárra rá kellett írnom a nevem, hogy ne veszítsem el. Mondanom sem kell, véletlenül reflexből kidobtam a tea elfogyasztása után. XD Rajzolhattam egy újat. XD Arra már vigyáztam. :)

No, még nyitás előtt vissza is értem. Gondoltuk ideje lenne próbálni. Ki is derült, hogy baj van két mikrofonnal is. Az egyiknek konkrétan a kábeljét le kellett cserélni, mert kontaktos lett, valószínűleg megtört. Na hát ezért is van a mikrofonpróba. :) Gondoltunk kicsit rulettezünk is, reklámozva a kaszinós karaokeversenyünket. Pont ennek folyamán kezdtek el szállingózni befelé a látogatók. Na ki is pörgette nekünk Kazuko a One Piece számot Extra kategóriából. Ez annyit tesz, hogy vicces vagy éppenséggel idegesítő effektekkel, módosított dalszöveg jön. Na erre néztünk, semmi effekt. Pedig tuti Kazuko csinálta a számot, vagy én és ezért nem olyan szívatós? Az instrumentálnál már rékerdeztünk, hogy most tényleg az Extra megy-e, mit néztünk be. Erre mondta Kazuko, hogy ő a simát indította el. Áááh. XD Azért micsoda galádság, hogy várod parázva mikor lesz a szívás, ami nem jön. XD Utána kipörgetett egy másikat, a Romeo X Juliet - Inori You Raise Me Up számot. Hát az tényleg gonosz volt, de jót szórakoztunk rajta és úgy tűnt a közönség is. Aztán reklámoztuk megint az emotikont, a Bokusatsu Tenshi Dokurochant pörgette ki nekünk ezúttal. Élelmesebb leányzó a közönségből (kedvesjudit azt hiszem) rögtön be is izzította a kameráját. XD A közönség úgy tűnt jól érezte magát, jól szórakozott. Azért kíváncsi vagyok arra a felvételre. XD El is kezdtük a karaokét. Ezen a napon egyébként két Kaszinó karaokeversenyünk is volt. Az elsőre öten jelentkeztek, a másodikra úgy döntöttük bevonjuk a teljes közönséget. Aki a terembe volt, azok mind kaptak sorszámot (hát volt kirohanás a teremből rendesen XD). 47-ig volt sorszámunk, a felét tudtuk kiosztani (azoknak azért nem adtam, akik csak rajzoltak bent vagy csak leültek pihenni). Miután elmúlt a veszély, szállingóztak vissza az emberek. XD Szerencsére a sorsoló pont olyan hármast sorsolt, amilyen számokat kiosztottunk, nem kellett újra megpróbálni.

Az első verseny eredménye:

Bekerültek:

Chubakka - magyar: Romeó és Júlia - Szívből szeretni
Tenshi-chan - extra: Nodame Cantabile - Konna Ni Chikaku De
supermario4ever - magyar: Padlás - Fényév távolság

Győztes: Chubakka

Második verseny eredménye:

Bekerültek:

Ookami - magyar: Omega - Petróleum Lámpa
Night - extra: Gackt - Vanilla
Darkmon/Raymond - magyar: Ákos - Keresem az utam

Győztes: Darkmon, Night

A musicelek után kedvem lett hozzá nekem is, így feliratkoztam A dzsungel könyve - Egy majomban őrlünk számmal, illetve még korábban a Slayers - Going History számmal. A Slayers szám érdekes, sosem jut eszembe a dallam, amíg nem hallom, de akkor az első két másodpercből rögtön. XD A másik meg azért volt érdekes, mert nem vagyok oda a RAP számokért, de ez nagyon jópofa. Na meg igazán gyerekkoromban hallottam ezt a számot (meg volt CD-n ^^), meg később egyszer láttam a musicalt is. Nem is lett fényes, de a KFN sem volt tökéletes, majd javítok rajta. XD Azért a közönségnek tetszett, aminek örültem. ^^ A Himnusz rész teljesen hiányzott belőle, még jó, hogy tudtam fejből:

Büszke majmok őshona, majomkenyérfa ágboga!
Zűr, hogyha támad, ments te meg,
Hisz megfogyva bár, de törve nem lehet.
A hősi has, ha éhes, hass oda és éltesd hát
A majmok hadát, hogyha felmász rád!

Jó hosszú és változatos szám, szegény közönség kétszer azt hitte, hogy vége van. XD

A zenekvíz kezdete előtt úgy döntöttem, beszerzem a segítői/szervezői mangákat. Elkértem Katayashi és Kazuko igényét, illetve megbeszéltem Venommal, hogy a nevére kikérem Usagiét, mert lefelejtették a listáról. Ő meg végül nekem adta. *.* Köszönöm Venomnak is és Usaginak is. ^^ A mangákon kívül egyébként könyvmoly mániámnak eleget téve a két Fumax kiadvány is érdekelt, a Rob Reger, Jessica Gruner - Emily the Strange elveszett emlékek, illetve Mark Lawrence - A széthullott birodalom 1. Tövisek hercege. Be is szerezem őket. ^^

A szervezőiben szóltak, hogy a Zenekvízért adjak Tömegkvízes (amihez csináltam pár elég galád zenei kérdést muhaha ;) pecsétet (pecsétnél amúgy az volt a baj, hogy az újságon nem maradt meg ;_;). Nem tudom, hogy emiatt-e, de rengetegen neveztek a Zenekvízre. *.* Igazából nagyon élvezem ennek a versenynek a szervezését és nagyon örültem, hogy ennyien eljöttek. Gyakorlatilag tele volt a terem, csak a csoportok között maradt ki helyenként 1-1 szék. Persze nem mindenki adta be végül a válaszlapját (nem értem miért nem, mert nem lehet veszteni vele semmit). Ez a program eleinte úgy tűnt inkább az én szórakozásomra volt, de mostanra már a közönségnek is egyre inkább tetszik. Örülnek a sikerélménynek vagy csak élvezik a zenét. Vannak akik pusztán azért ülnek be, hogy új számokat ismerjenek meg. Megint másokat örömmel tölt el, amikor számukra kedves szám csendül fel. Sokszor éneklik is a számrészletet és még folytatnák is. ^^' Ráadásul a zenekvízt követően többen állítottak meg, hogy tök jó volt a program és remélik nyáron is lesz. ^^

Azért is fontos nekem ez a program, mert normál esetben iszonyatosan lámpalázas vagyok. Majd kiugrik a mikrofon a kezemből ének közben. Reggelente ilyen már egyáltalán nincs, illetve már a zenekvíz alatt sem, sőt már az eredményhírdetésnél sem. Szóval fejlődök a zenekvízzel. :D Úgy tűnt ez az új rendszer jobban tetszett mindenkinek, úgyhogy bár jóval több munkával jár, megpróbálom legközelebbre is ilyenre elkészíteni. A többségnek tetszett az előadó kategória, lehet ilyen legközelebb is lesz. Sokan kérték, legyen újra játék kategória. Ez azért érdekes, mert azon még sosem értek el igazán jó eredményeket. Legközelebbre berakom, de Venomtól kérek játéklistát hozzá. XD

Érdekes volt a verseny. Mindig rakok be kis trükköket. Jó, most képek terén nem raktam be semmit (ABC-ben A-tól haladva animékből készített háttérképek, tlaán C-ig jutottam XD). Ellenben választoknál szokás szerint megvicceltem a vállalkozókat. Egyik szám nagyon hasonlított Arashi stílusára, pedig Flow szám volt. Rendesen be is ugrottak neki. ;) Meglepett, hogy sokan nem ismerték a Dragonball Z számok férfi vokálját, Kageyama Hironobut. Aztán volt olyan, hogy egyértelműen férfi vokál szólt, de női énekest jelöltek meg válaszként. Ehhez hasonlóan olyan, hogy két vokált lehetett hallani és egy énekes nevét jelölték, nem pedig a látványosan banda neveket. Csak nem bírom ki segítés nélkül, így elmondtam, hogy "ez az együttes már sajnos feloszlott", miközben a válaszban egy bandanév volt és 3 sima név. És így is a szólóénekest tippelték többen is. XD Ami meg leginkább meglepett - bár ezt tényleg csak kíváncsiságból tettem be -, hogy mennyire nem ismert a Supernatural. Történetesen animét is csináltak belőle, aminek a zenéje megegyezik az amerikai sorozatéval. Vártam a nagy ujjongást, erre síri csend. XD Úgy látszik mégsem annyiran nézik, nem is olyan sokan találták el. Aki viszont ismerte, az meg jól meglepődött, hogy nahát, animét is csináltak belőle. Hát igen. XD

Köszönöm mindenkinek a véleményét a programról. ^^ Remélem legközelebb is sokan jöttök. :)

Dakit és Lam'O-t is megkértem, hogy segítsenek az eredmény kiszámításában. Dakival javítottunk, Lam'O összesített, utána megint Numbers jött az eredmény megállapításában. Most szerencsére csak egy döntetlen helyezett volt a Trance kategóriában, most ők így nem kaptak oklevelet, remélhetőleg legközelebbre tudok még kérni egy plusz oklevelet. Eredményhírdetés előtt fél órával készen is lettünk, Hát egyedül most nem végeztem volna velük időben. XD Köszönöm a segítséget! ^^ Közben volt időm ebédelni is. Mivel akkor nem volt nagy sor a Takebayashinál, így kértem náluk egy sushi válogatást. Reakció "Már megint?". Hát úgy látszik nem csak mi szeretjük a változatosságot, sushi készítésnél sem izgalmas állandóan ugyanazokat készíteni. XD A másik, kérdezték mikor jövünk legközelebb a szervezősséggek, mert számunkra mindig nyitva áll a tatami terem. ^^ Utána összeállítottuk az ajándékcsomagokat és rohantunk is le. A többiek folytatták a karaokét.

Na, az eredményhirdetésnél érdekes dologgal ismerkedtem meg. A DanceAMV műfajjal. Mondta Szmöre, berak egy AMV-t. Abban a pillanatban felmorajlott a közönség és egy tömeg rohant fel a színpadra táncolni. O.O Hát ilyet se láttam még, ezt láttam ott a színpad mögül (ez első videóm XD). Mesélte Szmöre, hogy régebben berakott egy ilyen számot, és többen felszaladtak. Aztán úgy döntöttek, hogy miért is ne, ez így interaktívabb, a látogatók és a közönség élvezi, akkor meg minek is zavarnák le őket. A jövőben így a program részévé vált. Nem is tudtam róla. ^^ Volt még előtte egyébként az Otaku vetélkedő, abból láttam még egy keveset, jópofák voltak a kérdések. Voltak beugratósok és volt, aminél csak innen tudtam meg, hogy ilyen programunk is van. XD A tánc után jött az eredményhírdetés. Azzal miután végeztünk, mentünk is a karoketerembe vissza.

Ott addigra pont véget is ért a karaoke. Még jót beszélgettünk Leeával és Nightékkel, utána zárás volt, így ki lettek tessékelve. Rövid pakolást követően én is indultam. Iszonyatosan fájt a lábam aznapra (csak tudnám miért o.O - jó, mondjuk sokat rohangáltam és álldogáltam), úgyhogy 100-as busszal mentem. Egy ott álló meg is jegyezre, hogy már három repülő elment, de még nem jött a busz. XD Mindenesetre előző naphoz képest pont egy órával korábbi buszt értem el, így fél 10-re értem haza. Kiraktam gyorsan az eredményeket, utána olyan hajnali 1-kor mentem is aludni, csak nagyon nem tudtam ténylegesen elaludni, sokáig forgolódtam. Eléggé megfáztam vasárnap estére. :(

Hétfő

Reggel jó álmosan beestünk SOmmal melóba, jó fáradtak voltunk. Kicsit korábban el is jöttünk (úgy egy órával). Úton hazafelé vettünk sok-sok gyümölcsöt. Otthon nekiálltam pakolászni, mosni, majd beszámolót írni. Most meg már este fél 12 múlt, úgyhogy be is fejezem, bár most se forom kialudni magam úgy látszik. ;_;

Köszönöm mindenkinek a részvételt, illetve a lehetőséget a szervezésre, a technikát és a sok-sok munkát Gh0sT-nak, Katayashinak, valamint a helyszíni szervezést Dakinak, Lam'O-nak, Kazukonak, Usaginak, Aminának, a csatlakozott látogatóknak (Night, Neela, Sami, ... igazából sokan besegítettek XD), Ryoheitaichonak a nyomtatást,. Usaginak pusztán, hogy jelen volt és persze a kekszet és teát, a Takebayashinak a kis szervezői makit és a sok-sok minden mást mindenkinek. ^^ És külön Venomnak és Acheronnak. ^^ És a sok-sok résztvevőnek az általam is szervezett programokon. ^^ Összességében nagyon jól sikerült ez a con. ^^

Ja, és láttam a conon szuper jó Trigun/Vash cosplayt. *.* Kép itt és itt. :D

Végezetül elérhető a zenekvíz eredménye, megoldása és feladatsora.

Igekotok
Tudtátok-e, hogy az igekötők az alábbiak:

abba-, agyon-, alá-, át-, be-, bele-, benn-, egybe-, el-, ellen-, elő-, előre-, fel-, föl-, félbe-, félre-, felül-, fölül-, fenn-, fönn-, hátra-, haza-, helyre-, hozzá-, ide-, keresztül-, ketté-, ki-, körül-, közbe-, közre-, külön-, le-, meg-, mellé-, neki-, oda-, össze-, rá-, rajta-, széjjel-, szembe-, szerte-, szét-, tele-, tova-, tovább-, tönkre-, túl-, újjá-, újra-, utána-, végbe-, végig-, vissza- stb.

Mikor tanultam, akkor ezek voltak (vagy csak ezeket oktatták?):

be-, ki-, le-, fel-, meg-, el-, át-, rá-, ide-, oda-, szét-, össze-, vissza-

Érdekes. :)
Kozel a con
Bizony közel a con (most hétvége!). Az utóbbi hónapokban már egyre kevesebbet aludtam, mert rengeteg szerverzői feladatot kellett elvégeznem és csak akkor volt rá lehetőségem, amikor idehaza voltam. Egyértelmű, hogy Németországban 14 óra melózás után már nem lett volna erőm ezekkel foglalkozni (itthon 8-10 órák után még van, de nem tudom honnan XD), na meg a lényegi részét se tudtam volna csinálni Windowsos gép nélkül. Persze, ha lett volna időm se tudtam volna Windowsos laptop nélkül, ami meg nincs (igazából a régi Vaiomon és az EEE-men el se futnának a szükséges cuccok, még ha lenne is rajtuk Windows). Úgyhogy amint hazaértem, már belevetettem magam a szervezésbe, ami mivel napközben dolgozom, így meglehetősen az éjszakába nyúlt.

Ha kis csúszásokkal is, de sikerült mostanra már egészen jól elkészülni a dolgokkal - éljen a hosszú hétvége! A zenekvíz vetítésre kész, a karaoke is jól áll, bár még mindig van több kért szám, ami nem lenne rossz, ha addigra elkészülne. Majd még pénteken újra előveszem a témát, de a héten most már pihenek (és gyakorlok), mert tényleg elég durva kialvatlanságban szenvedek. Remélem jól fog azért sikerülni a con, különösen a mi részünk. ^^
Bomlos zacsko...
Elég régóta vannak forgalomban bomlós zacskók, amiket első soron a Tescoban és az Auchanban lehet kapni. Amíg egy zacskó ki nem lyukad úgy, hogy már használni nem lehet, kidobom (melóban szelektíven gyűjtjük a műanyagot, papírt). Egy zacskót így hihetetlen sokszor használok újra, mindig van is nálam (mondjuk mostanában már inkább szöveteseket használok), mert jól jön a következő vásárlásnál, ami bármikor megtörténhet. Otthon is több cuccot tárolok zacskóban, így pl az ágynemű tartóban is több mindent, cipőt, régi füzeteket, stb. Na akinek van ilyen zacskója, az vagy szabaduljon meg tőle minél hamarabb, vagy tegye bele egy nagyobb, nem bomlós zacsiba és nyílásával felfelé tárolja. Ugyanis jó egy év alatt ezek a zacskók hihetetlen picire esnek szét. Először azt hiszed minden rendben, megfogod, majd millió apró darabra hullik szét a kezedben. Iszonyatosan meg tud rajta telepedni a por is, így irdatlan tüsszögést és egyéb allergiás reakciót tud kiváltani. Mikor kinyitottam az ágyat és elkezdtem kipakolni, az egész szoba hirtelen tele lett vele.

Természetvédelem meg minden az oké, de ez nem tudom hol az. Semmire nem lehet használni már rövid időn belül és utána tényleg nagyon káros lesz. Konkrétan első használat után kidobandó a cucc, akkor meg mire jó? Miben jobb, mint a sokszor használatos normál zacsi? Ráadásul teljesen le se bomlik, csak ilyen pár miliméteres vackokra esik szét...
hactar.net V   hosting: port70 | don't use IE | powered by apache debian php | no patents | free speech online blue ribbon campaign

 
 
site
glMoku quake openbox resize patch gobang cube game wesnoth freecraft stutter search
speak
2022-09-26 16:23 kalocsay
why
2020-09-25 13:36 anon
o/
2020-03-28 14:10 k-zed
~OLD SCHOOL~
2018-07-30 19:01 Tukeinon
Bocsi, elgépelés az tényleg van, mestere vagyok. >.< NA de végre tettem fel újabb posztokat, így újabb egy évvel később. x.x
2017-10-18 22:39 sm4e
Én is másfél hónap múlva vettem észre, de tökre örülök neki. :)
2017-10-04 23:49 brav
Ujra aktív :)
2015-09-13 18:53 sm4e
Élmény látni, hogy újra írsz, csak egy észrevétel: Sok az elgépelés a szövegben.
2015-01-01 10:18 sm4e
Szia! Boldog új évet! :) Majd írsz karácsonyi vagy / és szilveszteri, újévi élménybeszámolót?
2014-12-02 22:43 Tukeinon
Sajat. Egyelore nem sikerult megjavitani, azt akarom elerni, hogy felismerje a bongeszo meretet es ahhoz meretezze a kepet. Eddig votl, hogy az allo kepek tul nagyban jelentek meg (a szelessseget igazitotta a kephez), most meg elegge kicsit. Kepeket is igyekszem majd felrakni, csak ido kozben ismet ugyeleten es eddig nem nagyon volt idom ra.
2014-12-02 20:21 sm4e
Ez egy átmeneti képgaléria, vagy a végleges új? Mert sajátotok volt, amit ha jól tudom, teljesen ti magatok csináltatok, ha tudom. Ezt javítod meg?
2014-10-15 22:32 sm4e
Én arra lennék kíváncsi, hogy szoktatok utazni Hollandiában, látogatni holland városokat?
2014-10-07 16:23 Ucchan
Na, a doramák engem is elkaptak, mint a gépszíj kb. 2 éve, és nehezen állok le velük. ^^°°
Kevés "legjobb" van, de
Hana Yori Dango FTW!!! ^O^ + Playful Kiss! :D

Szívesen ajánlok majd egyet-kettőt Neked. ^.~
Jó összefoglaló lett. :) Majdnem mindenben egyet is értek a leírtakkal, szívesen olvasom a véleményedet, mielőtt vagy miután már megnéztem az adott doramát.
Jól ki lehet beszélni őket. :)
2014-08-15 21:25 sm4e
Először tele volt ilyen warning kiírással. Üzenetet tudtam írni, és miután elküldtem, visszaállt a régi rendbe. Úgy tűnik, csak egyszer fordult elő.
2014-08-15 17:51 Tukeinon
Milyen teren furcsa? Nem valtoztak a cicak, ugyanugy Binti es Angus. :)
2014-08-14 21:49 sm4e
A blog eléggé furcsán fest. O_O Amúgy nem így emlékszem a macskáitokra. Újak vannak, vagy rosszul emlékszem a régiekre?
2014-05-31 10:14 Ucchan
Huh, nem semmi kis kalamajka... O.O
Nem elég szegény cica, még Te is megjártad. Remélem, már mindketten jól vagytok! :)
A videók tündériek, főleg, amikor a kanapén bunyóznak! :D
2014-03-17 09:02 sm4e
Igen, szemet akartam írni. ^^' hmm, pedig nem is éjjel 11-kor írtam.
2014-03-16 22:15 Tukeinon
Marmint a szeme gondolom. :) Igen, eleg durvak azok. XD
2014-03-16 19:42 sm4e
Nagyon menők a macskás képek, de ahol világít a macska színe, az nagyon ijesztő. T_T
2014-02-18 17:57 Ucchan
Ezt a csirkemájas gombapaprikást ki fogom próbálni!!!! *__________*

Go-hoz gratula! ^^

Térdfájáshoz jobbulást! *.*

Cicákhoz meg további türelmet és kitartást! Jól haladtok! :)